Hogy legyenek versek is

Farkas Wellmann Éva

Közöm

Egy tárgyra vágyom. Ne legyen sajátom.
Egy érintésre: enyém ne lehessen.
Legyen, mint bármi: létezzen, ha látom,
egyébként törjön, változzon át, vesszen.

Más most se kéne, míg én az űrlapot,
egy hivatalnok időmet tölti épp,
és válogathatnék bölcsen a kapott
lehetőségek közt (melyiket, s miképp);

legyen mondatnak tárgya bár, légy résen,
visszavonja létét kézen vagy közön,
majd átszivárog birtokon, féltésen;

ne rendelkezz, csak várd, míg elköszön.
Ne legyen hozzá: -szólásom, -értésem,
és semmi - ő sem. Lehetne bár. Közöm.


A damaszkuszi visszaút balladája

Megszólíthatlak bármely múlt időben,
mert jelenvaló minden vétkezésem,
s feloldódott: ki kevésben, ki többen -
vagy elkelt végképp földi árverésen.
Nemlétedhez nincsen mód visszatérnem,
s önnön lelkem régmúlt másába döbben,
de sosem férhet át e talmi résen
(virágomnak emléke sincs a tőben).

Kergetve őt, s kergettetvén az Úrtól
- szavam vedd érte, mások majd fejem -
megszűnt a test, s adatott megvakulnom
(vagy legyen ismét Saul a nevem),
igazzá válnom mégsem érdemem,
s mit rendeltél a damaszkuszi úton,
cimbalmadként akár, add értenem,
így, mentesen törvény-aggatta húrtól.

Levetvén, ím, a hívságok mezét,
tudásom sejti, mi lappang az alján,
s még költészetté oldná a szóbeszéd,
ha képben, szóban értésükre adnám
(majd megfesti egy manierista talján,
és lázadónak mondhatják ezért):
nektek elég a hit, s ha úgy akarnám,
apostolt kívánsz, nem pusztán vezért.

Ajánlás

Csak siralomház lesz kényelmetek
nektek, kik még a jogok szabta rendet
hirdetitek, s ezért ítéltek el.
De én nem láttam ennél soha szebbet.

Megjelent a 2011/2-es Bárkában.

Nórika díjnyertes meséje

 
Kecseti Nóra

Aranyeső és a kívánságok

Volt egy rajzlapon egy szegény ház. Ott lakott Napsugár meg Aranyeső, meg Jácint is, az anyukájuk. Aranyeső volt a fiatalabbik viráglány. Egy napon kiment a rétre. Aztán nézte a pókot, amit talált, hogy nem tud fölmászni a fára, mert az emberek odafaragtak egy odút a mókusoknak. A pók nem tudott fölmászni, ezért megkérte Aranyesőt, hogy segítsen feljutni. Segített. A pók azt mondta, hogy lehet három kívánsága.

– Az egyik kívánságom az, hogy kapjak egy kincsesládát, teli arannyal. Aztán meg kérek egy kutat. Aztán pedig kérek egy kastélyt, bástyákkal.

Messzire nézett, s a távolban meglátta a palotát, amit kért. A pók azt mondta:

– A kincs a palota egyik kamrájában van. Ezeket pedig neked csináltam, meg a nővérednek, Napsugárnak: van két lufi – a kék a nővéredé, a ciklámen meg a tiéd. Két levesestál van. A nagyobb a tiéd, a kisebb a nővéredé. Mindig tied a nagyobb dolog, meg a szebb. És csak neked, ami csak a tiéd, ott van egy polc, amin a te könyveid vannak. És ott van a kút, az is csak a tiéd.

Aranyeső megköszönte a kis póknak a sok ajándékot. Ment, mendegélt tovább a réten. Találkozott a sünnel. Kicsi, piros orra volt. Azt mondta:

– Adok neked két kívánságot, ha előrébb segítesz engem. Aranyeső előrébb segítette a sünit, a lap végére. Megkérdezte tőle, hogy „mit csinálsz majd ott?”

– Felfedezek dolgokat.

– Én meg azért segítek, mert szeretem a süniket, és engem is érdekelnek a fogalmak.

– Megkapod a kívánságodat! – mondta a süni.

– Kérek egy tavat, amelyben úszkál egy kiskacsa, és én mindig megetethetem. Második kívánságom az, hogy kapjak egy olyan lovat, amelynek arany sörénye van, arany farka van, arany patái vannak – és arany szárnyai. Barna foltos legyen. Fehér, fényes szarva legyen, és varázsolni tudjon vele. Egyszer csak ott termett a tó a kiskacsával, aztán meg a ló is.

– Találkozni fogsz még egy pillangóval – mondta a süni.

Elbúcsúztak egymástól:

– Viszontlátásra!

– Szia, Aranyeső!

– Szia, Süni!

Ekkor találkozott a pillangóval. Azt mondta:

– Siess az egyetlenegy kívánságoddal. Tizenöt perc múlva lejár az időd, és jön a sárkány!

Nem tudott elég gyorsan gondolkodni, kevés volt neki a tizenöt perc, mert ő viráglány volt. Elkésett Aranyeső. Odért a sárkány. Elvitte Aranyesőt. De nem foglalkozott Nárcisszal, a pillangóval, pedig annak varázsereje volt. Hirtelen felhők lettek. Elkezdett esni az eső. Villámlott; és még jó, hogy villámlott, mert belecsapott a sárkány szárnyába. Úgyhogy kézben fogva kellett elvinnie Aranyesőt. A lány még elmondhatta a pillangónak a kívánságát:

– Azt szeretném, hogy jöjjön értem egy daliás herceg.

Aztán meg is történt. Érte is jött, karddal, piros-fehér-zöld zászlóval, egy tengeri csikón ült. A pillangó nyilakat hagyott neki. A sárkány már bevitte a barlangjába. Bekísérte a lányt a barlangba,  ahol ő találkozott Édes Dinnyekirállyal meg Savanyú Uborkakirállyal. Ők is a sárkány foglyai voltak. Amikor kieszeltek egy tervet, akkor hirtelenjében hallották, hogy a herceg megjött, leszállt a tengeri csikóról, és föltartotta a sárkányt. Aranyeső és a két király simán kisétált a barlangból. Mire kiértek, győzött a herceg.

Aranyeső visszament a kívánságokért. A két király is megjutalmazta, mert az ő hercege szabadította ki őket. A herceg ment utánuk. Aranyeső hozzáment a herceghez, beköltöztek a palotába, és ketten osztották el a kívánságokat.