2016. február 10., szerda

Nárciszok




William Wordsworth

Nárciszok


Mint felhő kóboroltam én,
lebegve völgy és hegy felett,
kit a pillanat boltja mér,
s meglát egy boldog végletet:
ezer aranyló nárcisz int
felé, tengerként ringva mind.


Csillag, mint drágakő, csiszolt
Tejút ábráját adva ki,
nyújtózkodtak a nárciszok,
mint tó öblének habjai,
szempillantásom tízezer
büszke fej táncát csípte el.


Ringott a tó is persze ott,
de jókedvük az égig ért,
egy költő kedve, verse volt,
hogy pillantása vélük élt:
bámultam akkor – ingyen én,
és minden kincsük most enyém.


S díványomon ha nyughatom,
gondtalanul, gondterhesen,
magányos boldogságomon
felvillantja belső szemem:
szívem mámorként éli ezt,
s örvénylő nárcisz-táncba kezd. 


Az újrafordítás apropójáról - tűzliliomokról és nárciszokról - a vers eredeti megjelenési helyén, a Bárkaonline-on lehet olvasni.