Két vers

Farkas Wellmann Éva


Nélküled hosszú

Nélküled hosszú, hosszú, hosszú éj volt,
egy legénylakás éje ily kietlen,
az aszfalton a fel nem mosott vérfolt,
csak néztem ott, hogy már megint ki lettem,

nélküled vártam, hogy most mire várnék,
épít a sejt vagy épp csak elvisel,
magam lennék-e mögöttem az árnyék,
csak álltam ott, és nem volt semmi sem,

nélküled semmi, semmi, semmi nem lett,
egy mondat tán, azt is csak szádba adtam,
régi dallam kísérte, átszüremlett
a hosszú, hosszú, hosszú, hosszú napba.

Megjelent a Tiszatáj online-on. 

Új száztizedik szonett

 A 110. Shakespeare-szonett kezdősorára

Ó, jaj, igaz: sokfele kóboroltam,
s útjaim arca, teste most is itt ég;
az útitervek szövőjét, ki voltam,
telefonpóznák, tények messze vitték,
s az idegen hányféle ismerősnek
öltötte testét, jelmezét a társnak,
mutatta lelkét bárgyúnak, erősnek,
és süket volt a hang – a fény, a vágy vak,
s ó, jaj, hamis minden, mi így születhet;
hogy igazolnám érvényét a mostnak,
megírhatnék százötvennégy szonettet;
az elme mást se bír, hát okoskodhat,
én köszönöm: lőréseken, de rendre,
néha rányílt szemem a szerelemre.

Megjelent a Látó 2014. áprilisi számában.