Farkas Wellmann Éva
Közöm
Egy tárgyra vágyom. Ne legyen sajátom.
Egy érintésre: enyém ne lehessen.
Legyen, mint bármi: létezzen, ha látom,
egyébként törjön, változzon át, vesszen.
Más most se kéne, míg én az űrlapot,
egy hivatalnok időmet tölti épp,
és válogathatnék bölcsen a kapott
lehetőségek közt (melyiket, s miképp);
legyen mondatnak tárgya bár, légy résen,
visszavonja létét kézen vagy közön,
majd átszivárog birtokon, féltésen;
ne rendelkezz, csak várd, míg elköszön.
Ne legyen hozzá: -szólásom, -értésem,
és semmi - ő sem. Lehetne bár. Közöm.
A damaszkuszi visszaút balladája
Megszólíthatlak bármely múlt időben,
mert jelenvaló minden vétkezésem,
s feloldódott: ki kevésben, ki többen -
vagy elkelt végképp földi árverésen.
Nemlétedhez nincsen mód visszatérnem,
s önnön lelkem régmúlt másába döbben,
de sosem férhet át e talmi résen
(virágomnak emléke sincs a tőben).
Kergetve őt, s kergettetvén az Úrtól
- szavam vedd érte, mások majd fejem -
megszűnt a test, s adatott megvakulnom
(vagy legyen ismét Saul a nevem),
igazzá válnom mégsem érdemem,
s mit rendeltél a damaszkuszi úton,
cimbalmadként akár, add értenem,
így, mentesen törvény-aggatta húrtól.
Levetvén, ím, a hívságok mezét,
tudásom sejti, mi lappang az alján,
s még költészetté oldná a szóbeszéd,
ha képben, szóban értésükre adnám
(majd megfesti egy manierista talján,
és lázadónak mondhatják ezért):
nektek elég a hit, s ha úgy akarnám,
apostolt kívánsz, nem pusztán vezért.
Ajánlás
Csak siralomház lesz kényelmetek
nektek, kik még a jogok szabta rendet
hirdetitek, s ezért ítéltek el.
De én nem láttam ennél soha szebbet.
