2012. szeptember 13., csütörtök

Új munkahelyem

Szeretettel várom minden olvasómat - immár szerkesztőként - a www.barkaonline.hu honlapon is. 

Farkas Wellmann Éva
költő, kritikus, szerkesztő




farkas-wellmann-eva 81979-ben született Marosvásárhelyen. A kolozsvári BabeşBolyai Tudományegyetem magyarangol szakán diplomázott 2001-ben. 2003-ban magiszteri képesítést, 2012-ben pedig doktori címet szerzett ugyanott. Dolgozott a BabeşBolyai Tudományegyetem újságírói szakának óraadó tanáraként, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, általános- és nyelviskolai tanárként.
1998-tól kezdődően rendszeresen közöl verseket és kritikákat erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban. 2002-ben jelent meg első verseskötete Itten ma donna választ címmel, az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában. A könyv második kiadása 2005-ben jelent meg, az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban. Második verskötete, Az itt az ottal, 2011-ben látott napvilágot, szintén az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ gondozásában.


Díjak, elismerések:

Látó-nívódíj, debütdíj – 2000; Mikó András-díj – 2001; Méhes György-debütdíj, Erdélyi Magyar Írók Ligája – 2002;
Communitas-ösztöndíj (vers és kritika kategóriákban) – 2004, 2008, 2012; Artisjus-ösztöndíj – 2004; Petőfi Sándor-díj, Magyar Rádió – 2005; Székely János-ösztöndíj – 2007; Határon Túli Magyar Tudományosságért-ösztöndíj, Magyar Tudományos Akadémia – 2011; Irodalmi Jelen költészeti díj – 2012.


A BárkaOnline-on megjelent közléseiből:

Vers


Kritika


Helyszíni tudósítás

A Hitel folyóirat estje
Márton László Udvarhelyen
Szépirodalom és közélet határain - Ács Margit estje Békéscsabán 

Forrás: Bárkaonline