 |
 |
 |
Megkérdeztük Farkas Wellmann Évát
Itten ma donna választ
című, nagy sikert arató és díjakat hozó köteted első kiadása 2002-ben
jelent meg (a második 2005-ben), azóta eltelt kilenc év, és csak most
jelentkeztél könyvvel. Miért kellett ennyi időnek eltelnie az új
megjelenéséhez? Ilyen lassan és ilyen keveset írsz? Ha igen, mi az oka
ennek?
Tulajdonképpen
már az első könyv is igen hosszú idő alatt készült; ilyen ritkán írok.
Voltak, akik viccesen azt mondták, hogy az a típus vagyok, aki nem
utólag szelektál, hanem eleve csak a vállalható szövegeket írja meg.
Persze, nem erről van szó: a megírás folyamata a legritkább esetekben
társul örömhöz, lelki békéhez, nyugalomhoz - és legtöbbször azért jól
érzem magam. A megszövegezés egyúttal valaminek a lezárása is, legyen ez
akár egy gondolatfolyam, és sokszor azt érzem, nem akarok még tőle
elszakadni. Talán ez is eredményezi aztán a megszólalás nehézségét,
később pedig a versbeli tömörséget.
Hány
év munkája ez a kötet? Hogyan állt össze? Csak a versek jelentős
részének megszületése után gondolkoztál a koncepción vagy már az elején
volt valamiféle vezérfonál?
Ahogy a
kötetek megjelenésének különbségéből is látszik: éppen kilenc év alatt
gyűltek össze ezek a versek. Alapmotívum mindig sok van, ösvény is,
zsákutca is, ami nyílik - de nem voltak eltervezett ciklusok. Kivéve
egyet. Az első könyv vége felé szerepel egy vers, melyet Magyarósi Szőke
József (egykori székelyudvarhelyi kollégiumi rektor) emlékére írtam.
Már akkor világos volt, hogy a vers töredékét sem képes elbírni a
mondandómnak a témával kapcsolatosan. Kezdetben hosszúversben
gondolkodtam, végül egy lírai, több nézőpontot is lehetővé tevő
versciklus mellett döntöttem. Talán még így sem sikerült lezárni.
A
szerzők többségének az első kötet jóval könnyebben jön, mint a
következő. Ráadásul azt mondják, egy jó kötetet viszonylag könnyű
megírni, a másodiknál válik el, kiben mennyi talentum van. A két kötet
megírásának metódusa közt volt valami különbség nálad? Esetleg
megfontoltabban készültél a másodikra, tudatosabban állítottad össze az
anyagát a szerkesztőkkel?
Arról,
hogy mit és hogy szeretnék írni, a papír fölé hajolva mindig pontos
elképzeléseim voltak. De utaltál rá az első kérdésedben, hogy több
elismerést is kapott az első kötet. A könyv, amelyet még részben
gyerekként, saját kedvemre írtam, s melynek játékossága valójában
senkire sem volt különösebb tekintettel. A díjak egyfelől azt jelezték
vissza, hogy érdemes volt, hogy másoknak tetszik, amit írok - de
másfelől éreztem azt is, hogy ez mostantól felelősség, a minőség pedig
alapkritérium. Ezért, ha lehet, még önkritikusabb lettem; de nem bántam
meg.
Jól
érzékelem, hogy míg az első kötetedben sokkal több volt a szerepvers,
valamint az irónia, ez a könyv komolyabb hangvételű, egyszersmind
személyesebb? Mi a változás oka? Tudatos döntés volt ez? Esetleg ennyit
változtál az idők folyamán?
Ezt
bizonyos tekintetben már az imént megválaszoltam, de idetartozik az is,
hogy a személyes történéseim, melyek során lelkileg is sokat alakultam,
kétségkívül hatással voltak az írásmódomra. Kár ezt tagadni. Amint
tudatosabban tekint önmagára az ember, szembenéz végletesen örömteli
vagy éppen mélyen szomorú eseményekkel, azt hiszem, fokozatosan elveszti
szerepeit. Kicsit ehhez hasonlítanám az írásbeli megszólalást is.
Most fejezed be Kolozsváron a doktori iskolát, a 18. századdal, halotti orációkkal is foglalkozol. A kötetben szerepel egy vers Óda a monostori temetőhöz (a Felvilágosodásnak)
címmel. Ezek kapcsán kérdezem, hogy milyen viszony fűz téged a
felvilágosodás eszmerendszeréhez? Mennyire inspiráló a számodra?
Gondolkodsz esetleg rajta, hogy az ezen a területen szerzett tudásodat
kamatoztasd a költészetedben? Hogy az ilyesféle út semmiképp sem
járhatatlan, azt mutatja például Borbély Szilárd lírája is, aki a
kortárs irodalomba beemelt barokk versnyelvvel egy kivételesen mély
költői világot teremtett meg.
A 18.
század eszmerendszere, gondolkodásmódja elsősorban az akkor használt
nyelv által szólított meg. Azt is mondhatom, lenyűgözött. Utána kezdtek
megnyílni a mélyebb rétegek: a felvilágosodás eszméinek fokozatos
térhódítását egy nyomozómunka izgalmával lehet követni, de az akkori
értelmiség műveltsége, tájékozottsága, sokirányú érdeklődése is
világossá válik a szövegekből. Az istenhit, a lelkiség mai napig
érvényesnek ható megélése szintén azt juttatja eszembe, hogy a mai
társadalmunk valami alapvető fontosságútól szakadt el, és nem csoda, ha
ezt a traumát nem képes kezelni. Talán a legfontosabb dologra tanítanak
ezek a beszédek: az alázatra.
És egyébként olvasóként, a ma élők közül, Borbély Szilárdot tartom egyik legkedvesebb költőmnek.
Azt
még csak-csak könnyen megérti a befogadó, hogy miért lesz kiemelt
szerepe az élet és az irodalom viszonyának egy fiatal szerző kötetében,
de hogy a bűn, a romlottság, valamint az élet és a halál, illetve a
kettő közti viszony miért érdekel, az már jobban magyarázatra szorul...
Nagyon
sok régi szöveget olvastam, de még a mélyebb merülés előtti időkben is
foglalkoztattak ezek a témák. Nehéz megmondani, hogy miért: egyszerűen
fontosaknak tartom őket, a világ hatalmas rejtélyeinek, amelyek mellett
nem szabadna közönyös arccal elmennünk. Persze, meglehet, hogy így
könnyebb élni. De választható az érdekesebb út is.
Úgy
tudom, hogy jelenleg se nem vers-, se nem tanulmányírásra, hanem
fordításra készülsz. Mesélnél erről? Illetve zárásként azt is
megkérdezném, formálódik-e már valamilyen terv, hogy költőként hogyan
tovább.
A
megszólalás görcse ellen szeretnék tenni valamit. Ebben mindig sokat
segített az olvasás, de idegen nyelvű szövegek fordítása is sokat oldott
a versbeszédemen. Az önösnek tűnő érdeken túl, úgy hiszem, hogy
általában is sokban közelíti az egymás mellett élő népek
gondolkodásmódját, ha lehetőségük adódik megismerni valamit abból, ami a
másik sajátja. Ezért döntöttem úgy, hogy román verseket fogok
fordítani, esetleg drámát is.
Költőként:
marad a nyitottság. Nagyon sok versformát ki szeretnék próbálni még, s
az ötleteknek sem vagyok szűkében. Ha megadatik, hogy úgy szólaljanak
meg azok a versek, ahogyan én szeretném, érdemes lesz várni a harmadik
könyvre.
(Darvasi Ferenc)
Forrás: BárkaOnline: http://www.barkaonline.hu/megkerdeztuek/2433-farkas-wellmann-evat-kerdeztuek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése