2013. november 15., péntek

Nórika díjnyertes meséje


 
Kecseti Nóra

Aranyeső és a kívánságok


Volt egy rajzlapon egy szegény ház. Ott lakott Napsugár meg Aranyeső, meg Jácint is, az anyukájuk. Aranyeső volt a fiatalabbik viráglány. Egy napon kiment a rétre. Aztán nézte a pókot, amit talált, hogy nem tud fölmászni a fára, mert az emberek odafaragtak egy odút a mókusoknak. A pók nem tudott fölmászni, ezért megkérte Aranyesőt, hogy segítsen feljutni. Segített. A pók azt mondta, hogy lehet három kívánsága.
– Az egyik kívánságom az, hogy kapjak egy kincsesládát, teli arannyal. Aztán meg kérek egy kutat. Aztán pedig kérek egy kastélyt, bástyákkal.
Messzire nézett, s a távolban meglátta a palotát, amit kért. A pók azt mondta:
– A kincs a palota egyik kamrájában van. Ezeket pedig neked csináltam, meg a nővérednek, Napsugárnak: van két lufi – a kék a nővéredé, a ciklámen meg a tiéd. Két levesestál van. A nagyobb a tiéd, a kisebb a nővéredé. Mindig tied a nagyobb dolog, meg a szebb. És csak neked, ami csak a tiéd, ott van egy polc, amin a te könyveid vannak. És ott van a kút, az is csak a tiéd.
Aranyeső megköszönte a kis póknak a sok ajándékot. Ment, mendegélt tovább a réten. Találkozott a sünnel. Kicsi, piros orra volt. Azt mondta:
– Adok neked két kívánságot, ha előrébb segítesz engem. Aranyeső előrébb segítette a sünit, a lap végére. Megkérdezte tőle, hogy „mit csinálsz majd ott?”
– Felfedezek dolgokat.
– Én meg azért segítek, mert szeretem a süniket, és engem is érdekelnek a fogalmak.
– Megkapod a kívánságodat! – mondta a süni.
– Kérek egy tavat, amelyben úszkál egy kiskacsa, és én mindig megetethetem. Második kívánságom az, hogy kapjak egy olyan lovat, amelynek arany sörénye van, arany farka van, arany patái vannak – és arany szárnyai. Barna foltos legyen. Fehér, fényes szarva legyen, és varázsolni tudjon vele. Egyszer csak ott termett a tó a kiskacsával, aztán meg a ló is.
– Találkozni fogsz még egy pillangóval – mondta a süni.
Elbúcsúztak egymástól:
– Viszontlátásra!
– Szia, Aranyeső!
– Szia, Süni!
Ekkor találkozott a pillangóval. Azt mondta:
– Siess az egyetlenegy kívánságoddal. Tizenöt perc múlva lejár az időd, és jön a sárkány!
Nem tudott elég gyorsan gondolkodni, kevés volt neki a tizenöt perc, mert ő viráglány volt. Elkésett Aranyeső. Odért a sárkány. Elvitte Aranyesőt. De nem foglalkozott Nárcisszal, a pillangóval, pedig annak varázsereje volt. Hirtelen felhők lettek. Elkezdett esni az eső. Villámlott; és még jó, hogy villámlott, mert belecsapott a sárkány szárnyába. Úgyhogy kézben fogva kellett elvinnie Aranyesőt. A lány még elmondhatta a pillangónak a kívánságát:
– Azt szeretném, hogy jöjjön értem egy daliás herceg.
Aztán meg is történt. Érte is jött, karddal, piros-fehér-zöld zászlóval, egy tengeri csikón ült. A pillangó nyilakat hagyott neki. A sárkány már bevitte a barlangjába. Bekísérte a lányt a barlangba,  ahol ő találkozott Édes Dinnyekirállyal meg Savanyú Uborkakirállyal. Ők is a sárkány foglyai voltak. Amikor kieszeltek egy tervet, akkor hirtelenjében hallották, hogy a herceg megjött, leszállt a tengeri csikóról, és föltartotta a sárkányt. Aranyeső és a két király simán kisétált a barlangból. Mire kiértek, győzött a herceg.
Aranyeső visszament a kívánságokért. A két király is megjutalmazta, mert az ő hercege szabadította ki őket. A herceg ment utánuk. Aranyeső hozzáment a herceghez, beköltöztek a palotába, és ketten osztották el a kívánságokat.